h k sze cs p szo v
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
 

 

dr. Kovács András

Szociológus, egyetemi tanár, tudományos tanácsadó. Egyetemi diplomáját az ELTE Bölcsészkarának filozófia és történelem szakán szerezte 1971-ben. Doktori disszertációját 1973-ban védte meg ugyanott, szociológiából. 2001-ben az ELTÉ-n habilitált, 2006-tól az MTA doktora, 2008-tól egyetemi tanár a Közép-európai Egyetemen CEU). Az egyetem után könyvkiadó szerkesztőként dolgozott, és az ELTE filozófia szakán volt óraadó. 1977-től 1990-ig ellenzéki tevékenység és illegális publikációk miatt foglalkoztatási tilalom alatt állt, ezekben az években alkalmi munkákból élt. 1980 és 1984 között németországi, franciaországi, amerikai és holland egyetemeken illetve kutatóintézetekben dolgozott meghívott kutatóként. 1990-től 2002-ig az ELTE Szociológiai Intézetében tanított, majd az MTA Etnikai és Kisebbségkutató Intézetében lett tudományos főmunkatárs. 1997-től tanít a Közép-európai Egyetem Nacionalizmus Tanulmányok programjában, és az egyetem Zsidó Tanulmányok programjának tudományos igazgatója. Fontosabb publikációi az utóbbi évekből: - Zsidók a mai Magyarországon. (Szerk.) Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2002. - NATO, Neutrality and National Identity: the case of Austria and Hungary. (Ed. with R. Wodak) Böhlau Verlag, Wien – Köln – Weimar, 2003. - New Jewish Identities. (Ed. with Zvi Gitelman, Barry Kosmin) Central European University Press, Budapest, New York, 2003. - Jews and Jewry in contemporary Hungary: results of a sociological survey Institute for Jewish Policy Research, London 2004. - A kéznél lévő Idegen. Antiszemita előítéletek a rendszerváltozás utáni Magyarországon. POLGART Kiadó, Budapest 2005. - A Másik szeme. Zsidók és antiszemiták a háború utáni Magyarországon. Gondolat Kiadó, Budapest, 2008. - Hungarian Jewish Politics from the End of the Second World War until the Collapse of Communism. In: Ezra Mendelsohn (ed.): Jews and the State. Dangerous Alliances and the Perils of Privilege. Studies in Contemporary Jewry, XIX. Oxford University Press, Oxford, 2004. - Religiosity, Praxis and Tradition in Contemporary Hungarian Jewry. In: Eliezer Ben-Rafael, Thomas Gergely and Yosef Gorny (Eds): Jewry between Tradition and Secularism. Europe and Israel Compared. Brill, Leiden, Boston 2006.