h k sze cs p szo v
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
Hahó együttes

Zene-móka, játszva tanulás kicsiknek és nagyoknak. A Hahó Együttest 2010-ben azzal a gondolattal hoztuk létre mi, zenészként dolgozó, fiatal gyakorló apukák, hogy a gyerekekkel együtt tudjunk örülni a közös muzsikálásnak.

Ehhez saját dalokat írtunk, melyek annyiban térnek el a hagyományosnak nevezhető gyerekzenéktől, hogy megtalálhatók bennük a jelenkor kihívásai: a környezetvédelem és a tágabban értelmezett ökológiai és zöld gondolkodás. A dalok szórakoztatva segítik megérteni a legkisebbek számára is a fenntartható fejlődést, a környezettudatosságot és egymás elfogadásának fontosságát.

A dalok egy lemezzé álltak össze, amely Földlakó címen jelent meg még az alakulás évében, és egy kisgyermek napját kíséri végig.

A zenészek dalban mondják el üzenetüket, tettekkel pedig kiállnak a környezetvédelem mellett. Igyekszünk minél tudatosabban élni, odafigyelni egymásra és a világra.

Patrik, az együttes dobosa igazi városi fiatalként éli mindennapjait. Bringával közlekedik ahová csak teheti, vagy nagyokat sétál, legszívesebben egy lánnyal kézen fogva... Nálunk ő a szelektív szemétgyűjtés élharcosa, mindennek pontosan tudja a helyét, ismeri a speciális hulladékok lerakóhelyeit szerte a városban. Kerékpárja is annyira retro, hogy az már az újrahasznosítási művészetet (reciclyng art) képviseli.

Balázs, a közönség kedvence és az együttes hangulatfelelőse, Budapesten él, egy harmadik emeleti lakásban. A nagy ablakokon besüt a nap, sokáig világos van, így rövidebb ideig kell lámpát használnia. A hulladékot különválogatva gyűjti, és megpróbál olyan dolgokat venni, amik nincsenek nagyon becsomagolva, hogy kevesebb szemetet "termeljen".

Tibor, a billentyűs, sokat jár gyalog és villamossal a városban. Szeretne autót, de majd csak olyat, amibe nem kell benzin. Kislánya, Kamilla a lakásukhoz közeli oviba jár, tehát még a tömegközlekedést sem veszik igénybe.

János, a zeneszerző-énekes, három gyerek édesapja a mindennapokban is sokat tesz a fenntarthatóságért. Arra a legbüszkébb, hogy főleg használt dolgokat vásárol: "A háztartásban használt eszközök könnyen elromlanak, mint mondjuk egy hajszárító, hűtőszekrény vagy mosógép. Ezeket sokan egyszerűen kidobják és inkább újat vesznek, pedig rengeteg anyag van bennük és sok energiába került legyártani. Én, amit lehet, megjavítok, vagy keresek egy szerelőt a környéken."

Noha napjainkban egyre több figyelmet kap a környezetvédelem, a fenntarthatóság fontossága, mégsem kerül elő minden családban ez a kérdéskör. A zene és egy játékos foglalkozás azonban hozzájárulhat ahhoz, hogy az egész családhoz közelebb vigye a "zöld gondolatokat".

A gyerekzenekarok programjain általában csak a gyerekek vidám szórakoztatása a cél, a Hahó együttes koncertjein azonban a szórakoztatás elé kerül a résztvevő gyerekek figyelmének ráirányítása, a környezettudatos életmód, viselkedés fontosságára.

Az interaktív koncerteken a gyerekek a dalok előtt és után feltett kérdések megválaszolása kapcsán maguk jönnek rá a környezetszennyezés őket is érintő problémáira. A műsor alatt többször lehetőségük van kifejteni az elhangzottakkal kapcsolatos véleményüket, így személyes élménnyé válik a program során érintett kérdések megoldásának fontossága. A foglalkozások során megszerzett tudásukkal később az elsődleges közösségükben (óvoda, iskola) lévő kortársaikat is befolyásolni tudják a helyes, környezettudatos magatartás irányába.

A koncertek természetesen nem csak a gyerekeknek adhatnak új ismereteket, hanem a jelenlévő kísérők (szülők, nagyszülők) számára is érdekesek lehetnek. A foglalkozás közös élménye a későbbiekben lehetőséget teremt arra, hogy a szülő adott esetben az egyik dalban hallott fordulat felidézésével hívja fel gyermeke figyelmét egy éppen aktuálisan elé kerülő problémára. Emellett ez a hatás fordítva is érvényesülhet, a játékosan elsajátított ismeretek tulajdonában a gyerekek is felhívhatják szüleik vagy nagyszüleik figyelmét arra, ha az elhangzottakkal ellentétesen cselekszenek.

A dalainkat szeretjük, a gyerekek is szeretik, óriási bulikat szoktunk csapni. Aktív zenészként élünk, felnőtteknek is játszunk, inkább este és inkább underground stílusban pl. az Óperentzia zenekarban és a Kaukázusban is, de bizton mondhatjuk, hogy gyerekeknek, ovisoknak játszani "jobb"... de legalábbis "más".

Időközben szépen gyűlnek a dalok a második lemezünkre, melynek kiadása az idei év nagy terve!