Home
2021. október 24. vasárnap |



h k sze cs p szo v
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 

Dr. Dénes György (1923. szeptember 3. - 2015. április 30.) jogász, történész, geográfus, nyugdíjas tudományos tanácsadó,...

Posted by Bálint Ház on Thursday, 30 April 2015

Egy csoda nem lett volna elég

Beszélgetés Dénes György professzorral
szerző: Deutsch Gábor, Mai Világunk újság, 2005
 
A közelmúltban alkalmam volt dr. Dénes Györggyel hosszan elbeszélgetni, ezt az élményt szeretném Olvasóinkkal megosztani. A beszélgetés során ugyanis egy páratlanul gazdag életút eseményeiről és munkásságáról kaptunk mozaikképeket. Nem egyszer csodának tűnő meglepő fordulatok és a sokoldalú tudós érdeklődésének sodró vonulata ötvözte egységes egésszé az első pillantásra egymáshoz nem illőnek tűnő mozaikkockákat.
Végzettségét tekintve jogász, történész és a földrajz-földtan művelője, tevékenységének jelentős része e két utóbbi tudománykörhöz kapcsolódik. Sokan mint sikeres barlangkutatót, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat megszervezőjét és vezetőjét, a sokszoros életmentőt ismerik. De aki belelapoz megjelent könyveinek és tanulmányainak közel 300 tételt tartalmazó jegyzékébe, meglepve tapasztalhatja, hogy történelmi és földtudományi munkássága mellett jelentősek eredményei az izotóphidrológia, de a helynevek, különösen a történeti földrajzi nevek kutatása révén még a nyelvtudomány területén is. Munkásságában e szerteágazó, sokféle tudományág művelése egymást kiegészítő egységbe fonódik össze. 
 
A modern kor történelmét személyes tapasztalatai alapján "tanulmányozta" és így lett a bergen-belseni koncentrációs tábor túlélőinek vezetője, a Nácizmus üldözöttei Országos Egyesüle-tének, a NÜB elnökhelyettese. Találkozásunk alkalmával éppen ennek irodájából érkezett. 
 
A főváros közepén, nagy épületek között egy csendes kis utcácskában lakik az ősz professzor, dolgozószobája ablakára dús lombú fák árnyéka vetül. Bár terepi kutatásai során a természet, a hegyek, völgyek és erdők csendje ihlette sokszor termékeny gondolatokra, mégis jó, hogy az ország centrumában él, könyvtárakhoz, levéltárakhoz, egyetemekhez, kutatóintézetekhez, meg ha kell mindenféle hivatalokhoz is közel, hiszen szerteágazó tevékenységéhez ez a bázis a legalkalmasabb. A lakás falainak nagyobb részét borító könyvespolcokon sorakozó kötetek egy részének bordáira ragasztott kis színes szalag-jelzéseket figyeltem meg: a saját műveit, írásait tartalmazó köteteket piros szalagocska, a rá, illetve eredményeire, írásaira hivatkozó, azokat idéző műveket pedig sárga-zöld szalag jelöli meg. 
 
A sors — hol a történelem eseményei, hol a saját érdeklődése révén — változatos, for-dulatos életpályát alakított számára. Halkan, választékos stílusban beszél életéről.
 
Életútjának, munkásságának megismeréséhez segítséget nyújtott egy folyóirat-kötet is, amelyben a születésének 75. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencián elhangzott, többnyire az ő kutatási eredményeihez kapcsolódó előadásaikban kollégái, tanítványai, tisztelői vallottak dr. Dénes György emberi vonásairól, munkásságáról, érdemeiről. (Megjegyzem, hogy bár haja, bajusza fehér, mosolygós arcát látva, optimista okfejtéseit hallgatva, még a hetvenöt évet sem akarjuk elhinni, az pedig már képtelenségnek tűnik, hogy az ünneplés 6-7 évvel ezelőtt történt.) Kíséreljük meg fölvillantani e fordulatos életút néhány fontosabb állomását.
 
Orosháza* 
 
A Dél-Alföld tengersík vidékén, a „legnagyobb magyar faluban" (azóta már rég város) született 1923-ban. Szülei vallásos, templomba járó emberek, kóser háztartást vezettek. A községben a kongresszusi irányzathoz tartozó hitközség működött. Dédapja a békéscsabai temetőben nyugszik, sírfelirata hirdeti, hogy a híres bizenci Enzel kántor fia volt. Apai nagyszülei is régen Békéscsabán éltek, ők még szigorúbban tartották a hagyományokat. Sok gyermekük közül a felnőtt kort négy fiú és öt leány élte meg. A fiúk örökölték neves elődjük zenei készségét, rájuk épült annakidején a templomi énekkar. A kohenita áldást, a düchenolást az apa és négy fia, öten egymás mellett állva tolmácsolták a nagyünnepen. Ő maga korábban nem vett részt az ünnepi áldás recitálásában, de 1944 őszén erre is sor került. Munkaszolgálatos volt, amikor október 15-én pár órás öröm után Szálasi ragadta magához a hatalmat. Abban az évben, akárcsak az idén is, októberre estek nagyünnepeink. A munkásszázadban bonyhádi és paksi, mélyen vallásos emberekkel volt együtt, akik ebben a kétségbeejtő hangulatban arra kérték, hogy —mint a században az egyetlen kohenita — az engesztelés napján ne tagadja meg tőlük az ősi áldást. Hiszen ha valaha szükség volt a bráchára, akkor ezekben a keserves, halállal fenyegető napokban különösképpen. Bár nem volt járatos benne, de úgy érezve, hogy e szörnyű helyzetben a reményt vesztett emberek számára hitet adhat az Örökkévaló igéje, teljesítette kérésüket. A fölszabadulás után, amikor családot alapítva az Üllői úton lakott és a Páva utcai zsinagógába járt, ott ismét vállalta engesztelés napján a kohenita áldást. 
 
Orosházán a zsidó elemi iskolába járt, azután tanulmányait az evangélikus gimnáziumban folytatta, ahol a jó szellemű tanintézetben sem tanárai, sem diáktársai részéről bántás nem érte. Tanulmányi eredményei kitűnőek voltak, érettségije után továbbtanulása — a zsidók egyetemi tanulmányait korlátozó numerus clausus törvény miatt — mégis nehézségbe ütközött. Egy év veszteséggel, 1942-ben sikerült felvételt nyernie a pécsi egyetem jogi karára, ahol történelem tanszék is működött a galambősz hajú, kiváló professzor, a tudós Holub József akadémikus vezetésével (vezetékneve szlovák szó, jelentése: galamb), akinek rövidesen tanítványává szegődött. Tőle tanulta meg a középkori, latin nyelvű oklevelek olvasását és elemzését, a középkorkutatás alapjait. Minthogy utóbb az ügyvéd-bírói vizsgát is le akarta tenni, törvényszéki orvostant is hallgatott, amelynek a szemléltető oktatása az egyetem orvosi karának bonctani intézetében folyt.
 
1944. április 19-én Hitler csapatai megszállták Magyarországot, Pécs utcáin német tankok lánctalpai dübörögtek. Úgy érezte, hogy ebben a kilátástalan helyzetben özvegy édesapja mellett a helye, haza kell utaznia Orosházára. Másnap reggel ki is ment a pályaudvarra és sorba állt a jegypénztár előtt. De amikor végre rá került a sor, valami megmagyarázhatatlan érzés hatására megfordult és visszatért a lakására. Este telefonon megtudta édesapjától, hogy a csendőrök a Tisza hídjánál megállították a vonatot, igazoltatták az utasokat, leszállították a zsidókat és a töltés mellett végeztek velük. Őt ettől megkímélte. a sors. Másnap fölkereste egy ugyancsak orosházi fiú egyetemi évfolyamtársát, akit még a gimnáziumból régóta ismert, és elkérte tőle személyi igazoló kártyáját, amit az habozás nélkül át is adott neki. Azzal átjutott a csendőri igazoltatáson és épségben hazaérkezett Orosházára édesapjához.
 
 
 
Egy csoda kevés 
 
A belső indítéktól motivált vasútállomási visszafordulás megmentett az életét, de bizony akkor sorozatban kellettek szerencsés véletlenek, ha úgy tetszik csodák, ahhoz, hogy túlélje a holokauszt poklát. Édesanyja egy évvel a deportálások előtt távozott el az élők sorából, ki tudja, talán a Gondviselés akarta így megkímélni a szenvedésektől. Édesapja viszont megjárta a poklot. 
 
Őt magát az orosházi gettóból pár nappal a deportálás előtt (!) SAS behívóval munkaszolgálatra hívták be Mohácsra. Századparancsnokuk, de különösen a keretlegények főnöke, egy őrmester, kegyetlen, rosszindulatú ember volt. Júliusban a századot Kaposvárra vezényelték, ahonnan addigra már deportálták a zsidókat, csak egy az első világháborúban magas kitüntetéseket szerzett és ezek alapján a törvény értelmében kivételezett zsidó orvos maradhatott. Ő rendszeresen fölkereste a munkásszázad körletét. Ezekben a napokban Dénes György belázasodott, tüdejét tbc-s fertőzés támadta meg, állapította meg az orvos, ő kezelte (természetesen ingyen) az őrmester kaposvári szeretőjét is, így el tudta érni, hogy a különben kegyetlen keretlegény hetekig nem vezényelte ki munkára a beteg munkaszolgálatost, akinél az orvos azalatt intenzív kezeléssel szerencsésen megfékezte a gyilkos kórt. Nélküle a beteg aligha élte volna túl a következő hónapok megpróbáltatásait. 
 
Ősszel a századot Kőbányára vezényelték, novemberben pedig gyalog útnak indították Németország felé. A századból többen — köztük Dénes György is — cionista barátaik révén svájci menlevelet szereztek és azzal megpróbáltak Pesten, a felszabadulásig alámerülni. Nem sikerült. A nyilasok december elején elfogták és a Józsefvárosi pályaudvarra hajtották őket a deportáló vagonokhoz, de mire sorra kerültek volna, megtelt a szerelvény. Így egy másnapi deportáló vonattal indították el őket. Az előző napi szerelvény szerencsétlen utasai közül senki sem tért vissza, a másnapi szerelvénnyel pedig nem megsemmisítő helyre, hanem a bergen-belseni koncentrációs tábor különleges részlegébe, az úgynevezett Sonderláger-ba kerültek, ahol nem folyt tervszerű tömegmészárlás. Ott is aratott a halál, de az erősebb szervezetűeknek legalább lehetett esélyük a túlélésre. Ő túlélte Bergen-Belsent.
 
Április elején a lágerben már hallatszott az ágyúdörgés, és a németek bevagonírozták a foglyok egy részét. Napokig döcögött velük a szerelvény, élelmezés közben persze nem volt. Egyik nap egy amerikai légi egység — német katonavonatnak vélve — hoszszú időn át gyilkos gépfegyvertüzet zúdított a szerelvényre, rengeteg ember halálát okozva. Dénes Györgyöt elkerülték a lövedékek.
Mire napok múltával Theresienstadtba ért velük a vonat Dénes György mindkét oldalán már holtan hevertek társai, ő maga is eszméletlen volt. Asszonyokat vezényeltek a még élők kiválogatására. Egyikük véletlenül egy orosházi zsidóasszony volt, aki még így, csonttá soványodva is fölismerte a halottnak látszó Dénes Györgyöt, és addig élesztgette, míg kinyitotta a szemét. Ismét megmenekült.
 
Még a fölszabadulás után is hetekig ápolták, míg végre június végén hazavergődhetett Magyarországra, ahol édesapja várta, aki ausztriai lágerben szabadulva hamarabb ért haza. Ők ketten apjával túlélték a poklokat, de mindehhez szerencsés véletlenek, ha úgy tetszik csodák, sorozatára volt szükség, egy kevés lett volna. Családjukból sajnos több mint harmincan nem tértek vissza, kínhalált haltak Auschwitz-Birkenau gázkamráiban és más haláltáborok poklaiban. 
 
Pécs
 
Szeptemberre már megerősödött és az egyetemre visszatérve folytathatta tanulmányait. A holokausztot túlélt, többségükben magukra maradt, családjukat vesztett zsidó diákok, egyetemisták és középiskolások számára a hitközség épületében rendeztek be diákotthont, itt volt a hazatért zsidó fiatalok központja. Dénes György igyekezett összefogni a zsidó fiatalokat, diákfiúkat meg lányokat, és újraélesztette a valaha Pahmer Mór tanító által megszervezett Ámosz zsidó cserkészcsapatot. Együtt járták a Mecsek hegyeit, völgyeit meg barlangjait is.
 

Szédereste Schweitzer Józseffel Pécsen

Újjászerveződött a hitközség is, elnökségébe a zsidó egyetemisták képviselőjeként Dénes Györgyöt is beválasztották. Sürgős feladat volt a szorongattatás napjaiban elhunyt Wallenstein Zoltán pécsi rabbi megürült helyének betöltése is. Több fiatal rabbi is pályázott, egyik szebb próbabeszédet mondott, mint a másik. A hitközség elnöksége, köztük Dénes György is Schweitzer Józsefet választotta, aki rövidesen el is foglalta a pécsi rabbiszéket, és aztán hosszú évtizedekig tevékenykedett a városban. A fiatal rabbi hamar megtalálta az utat a Dénes György által összefogott Ámosz csapat fiataljaihoz, és utóbb közülük választotta társául a halkszavú Spitzer Ágnest, aki rövidesen rebecen lett. Innen datálódik Dénes György máig is tartó barátsága a rabbiházaspárral.
 
Budapest
 
Tanulmányainak befejezése, diplomájának megszerzése után az ügyvéd-bírói vizsgához előírt gyakorló éveit unokabátyja ügyvédi irodájában, Marcaliban kezdte, azután Pestre kapott meghívást a Honvédelmi Minisztérium jogi főcsoportfőnökségére. Lelkesedéssel vetette magát a munkába, de amikor ott megkezdődtek a nagy tisztogatások, és koncepciós eljárások nyomán tábornokok sorát akasztották fel, úgy döntött, hogy más munkahely után néz. Röviddel utóbb a Közgazdasági Egyetem kikérte őt a minisztériumtól, és azután éveken át történelmet adott elő az egyetemen.
 
Ott ismerte meg és tanulta megbecsülni az akkor mellőzött Nagy Imre, volt földművelési minisztert, aki az egyetemen az agrár-gazdaságtan tanszékvezető professzora volt. Kedvező emberi kapcsolat alakult ki közöttük. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy amikor Rákosi Nagy Imre ellen fordult, őt is kikezdték az egyetemen cionista kapcsolatai ürügyén. Megvált az egyetemtől és vállalati jogtanácsosként helyezkedett el, de tanítványaival nem szakadt meg a kapcsolata.
 
1956. október 23-án a budapesti egyetemek hallgatói a parlament elé vonultak követeléseikkel. Hozzá forduló tanítványainak azt tanácsolta, hogy ha csatlakoznak a tüntetéshez óvakodjanak a provokátoroktól és attól, hogy a hangulat a szélsőjobboldal irányába tolódjon. Hallgatói, akikhez ő maga is csatlakozott, valóban e szellemben jártak el. A következő napokban Nagy Imrével csak telefonon tartott kapcsolatot, az akkor nagyon aktívvá vált Krassó Györgyyel viszont — akit még mint az egyetem hallgatóját ismerte meg —többször is találkozott. Ezért vagy másért, 1957 januárjában letartóztatták, de három hónap múlva, áprilisban, bűncselekmény hiányában szabadon engedték.
 
Életében ismét nehéz időszak következett. Mindent újra kellett kezdenie. Megértette, hogy egyetemen történelmet még jó ideig nem taníthat. Minthogy a hegyeknek, szikláknak, forrásoknak és barlangoknak kisdiák kora óta szerelmese volt, úgy határozott, hogy a természetet nemcsak sportolóként fogja járni, hanem a földtudományokból is diplomát szerez, és a társadalomtudományok műveléséből a természettudományos kutatásokra vált, de az előbbiektől soha el nem szakadva. Vállalati jogtanácsosként, miniszteri engedéllyel a szegedi egyetem természettudományi karán földrajz-földtan szakos egyéni levelező hallgató lett. E tanulmányait két év után budapesti egyetemen folytatta és ott is fejezte be. Azután a Budapesti Műszaki Egyetem híres professzora, Papp Ferenc meghívására ott az Ásvány- és Földtani Tanszék karszttal és vízföldtannal foglalkozó munkatársa lett. De ennek előzményei is voltak. 
 
A kutató
 
Már említettük, hogy kisdiák kora óta lelkesen járta a természetet előbb a gimnázium cserkészcsapatával, utóbb pécsi egyetemistaként az Ámosz fiataljaival. Még gimnazista volt, amikor egy iskolai kiránduláson megismerkedett az Aggteleki-cseppkőbarlanggal, a Baradlával, amelynek egy életre szerelmese lett. Budapestre kerülve belépett a Meteor Természetbarát Egyesületbe, ahol rövidesen elismert túravezető és sikeres tájékozódási terepfutó versenyző lett (csapatversenyben országos bajnokságot, egyéniben országos harmadik helyezést ért el). 1957-ben megszervezte az egyesület barlangkutató szakosztályát, amellyel fölfedezték a Meteor-barlangot, kilométeres szakaszokat a budai hegyek barlangjaiban, oldalágat az aggteleki Baradlában, mély zsombolyokat a tornai Alsó-hegyen és még sorolhatnánk sikereiket. Ma ő a nagyhírű sportegyesület elnöke. 1961-ben ő szervezte meg és alapító elnökként ma is irányítja a Magyar Barlangi Mentőszolgálatot, amely azóta száznál több emberéletet mentett meg, ő három ízben kapta meg az Életmentő Érdemérem kormánykitüntetést. 1958-ban egyike volt a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat megszervezőinek, titkára, majd egy évtizeden át főtitkára, azután társelnöke lett a társulatnak, amelynek ma tiszteletbeli elnöke. Már egyetemi hallgatóként szerepet vállalt a Magyar Földrajzi Társaság munkájában is, évtizedek óta az elnökség tagja, majd a társaság tiszteleti tagja is. De tudományszervező tevékenységénél fontosabbnak tartja éltetőjét és élete fő vonulatát a tudományos kutatómunkát.
 
A véletlen tehát, hogy földrajz-földtani tanulmányait befejezve már ismert kutatóként fogadták a Műszaki Egyetemen, ahonnan utóbb a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézetbe került, ahol nyugállományba vonulásáig nagyszabású terepi kutatások, karszthidrológiai és izotóp-hidrológiai kutatómunkák témavezetője volt. Azután az Interbright tudományos információs központ tudományos tanácsadója, majd a legutóbbi évekig alma matere, a Pécsi Tudományegyetem meghívására a földrajzi tanszéken vendégtanárként a karszttudományok előadója volt. De vendégprofesszorként több külföldi egyetemen is tartott előadásokat, az olmützi (olomouci) Paláck? Tudományegyetem ezért aranyérmével és tiszteleti diplomájával tüntette ki.
 
Sorra jelentek meg könyvei, tudományos publikációi. Kutatta és számos könyvben, tanulmányban publikálta szülővárosa, Orosháza történelmének egyes fejezeteit és földrajzi neveit. Fő kutatási területe mégis Észak-Borsod, a Bódva-völgy és legfőképpen a Gömör—Tornai-karszt, ahol kiemelten kutatta és földolgozta Aggtelek és a környező karsztvidék történelmét, földrajzát, vízrajzát, barlangjait és földrajzi neveit (nem véletlenül választották meg Aggtelek díszpolgárává). Kutatásai túlléptek az államhatárokon a Kárpátokig, és azon túl négy világrész több mint félszáz országát járta be kutatóútjai során.
 

Barlangtúrák 8 országban
Dr. Dénes György,
Fleck Nóra,
Hazslinszky Tamás

Sport Lap- és Könyvkiadó (1987)

Amikor az egyetemen történelmet tanított, szabadidejében a hegyeket, barlangokat járta, azután amikor mint a földrajz-földtan és a vizek kutatója maga szabta „munkaköri feladataként" járta a hegyeket-völgyeket, akkor szabadidejét az Országos Levéltár középkori oklevelei közt töltötte. A történelem és a földrajz határterülete, a történeti földrajz és ennek a nyelvtudománnyal érintkező hármas határterülete, a történeti földrajzi nevek kutatása, terepi beazonosítása, meg a nevek eredetének és jelentésének megfejtése, értelmezése számára mindig nagyobb örömet szerzett, mint a kapott számos bel- és külföldi szakmai-tudományos elismerés és magas állami kitüntetés. A Földrajzi Nevek Etimológiai Szótára több mint tucatnyi szócikkében hivatkozik szófejtéseire, publikációira. A középkori oklevelekben szereplő földrajzi tulajdon- és köznevek kutatása — különösen a pest, a zomboly, a sziros és mások — alapján számos újabb adattal gazdagítva vázolta föl a Kárpát-medence több területének a magyar honfoglalás kori etnikai viszonyait, különösen a bolgár-szláv telepítések nyomait.
 

Történészi kutatómunkája kiterjedt a holokauszt időszakára, a német koncentrációs táborokra, különösen Bergen-Belsenre. Leíró földrajzi tanulmányai, különösen népszerű útikönyvei, útikalauzai (Budapest, Dunakanyar, Aggtelek, Gömör-Tornai-karszt stb.) mindig felhívják a figyelmet a zsidó emlékhelyekre, az eltűnt vidéki zsidó közösségek sorsára, nyomaira is.
 

Kutatási eredményeit közreadó könyveinek, tanulmányainak és ismeretterjesztő műveinek száma megközelíti a háromszázat. De nemcsak egyetemeken oktatott és könyveket, tanulmányokat írt. Kutatási eredményeit, sokoldalú ismereteit igyekezett széles körben, minél több ember számára közreadni. Mint lebilincselő előadót sokfelé felkérték, így az elmúlt öt évtized-ben jóval több, mint kétezer ismeretterjesztő előadást tartott országszerte, de még határainkon túl is.
 

Évadzáró előadás 2007-ből a klubtagokkal, Bálint Ház

 
 
75. születésnapján a Földtani Intézet dísztermében tudóstársai és egykori tanítványai az ő tiszteletére rendezett tudományos konferenciával köszöntötték. A Magyar Földrajzi Társaság elnöke, Marosi Sándor akadémikus ott Dénes Györgyöt korunk egyik jelentős polihisztoraként köszöntötte, akinek munkássága számos tudományág oly széles területére terjed ki, hogy művelőjét nehéz lenne más jelzővel illetni.
 
Család
 
Életének központja a családja. Felesége, a Hódmezővásárhelyről származó és ízes ő-ző tájszólással beszélő Lustig Valéria (akit mindenki Dénes Csöpi néven ismer), kapcsolatuk kezdete óta férjének munkatársa is, terepi utatómunkáinak, de még több barlangfeltárásának is aktív résztvevője volt. Mint vegyész, a nagyobb kutatóexpedíciók laboratóriumában vállalt hasznos feladatot. A Magyar Barlangi Mentőszolgálatnak alapítása óta tagja és ma is tartalékos munkatársa. Férjének legtöbb külföldi kutatóútján nemcsak gondviselő kísérője, de a fotodokumentálás felelőse is. Két, ma már őszülő halántékú, sikeres fiuk és egy aranyos kis fiú-unokájuk van, a nagyapa szemefénye. Egy életet átívelő sikeres kutatómunkájához Dénes Györgynek felesége és családja biztosította a szilárd hátteret.
 

 
 
Az életmenet 
 
Amint lehetősége nyílt, az 1970-es évek óta Dénes György számos alkalommal fölkereste 1944-45 évi pokoljárásának legfőbb színhelyén, Bergen-Belsen egykori náci koncentrációs táborának helyén létesített emlékhelyet, a halálra kínzott, meggyilkolt fogolytársak tízezreinek csontjait elnyelő tömegsírok fölött emelkedő halmokat, a jelképes temetőt és az emlékműveket, meg az ott létesített történész kutatóhelyet és múzeumot. Kapcsolatot épített ki az intézet munkatársaival, és minthogy az SS-ek a tábor fölszabadulása előtt minden nyilvántartást és egyéb iratot, dokumentumot megsemmisítettek, segítséget nyújtott a koncentrációs tábor egykori magyar foglyai névjegyzékének összeállításához is, Az emlékhely gyakori vendégeként és az egykori koncentrációs tábor magyar túlélőinek vezetőjeként megismerkedett Hannoverben az emlékhely gondozását felügyelő és az ottani munkákat finanszírozó alsó-szászországi kormány korábbi miniszterelnökével, Schröderrel, a mai szövetségi kancellárral és a tartomány mai felelős vezetőivel is.
 
Ez évben, a második világháború végének és a koncentrációs táborok foglyai felszabadulásának 60. évfordulóját ünnepeljük. Először január 27-ére, Auschwitz-Birkenau felszabadulásának évfordulójára érkezett meghívás a Lengyel Köztársaság elnökétől. A NÜB elnöksége Dénes Györgyöt bízta meg, hogy egy másik elnökségi taggal együtt képviseljék a lengyel ünnepségen a magyar túlélőket és erről értesítették a lengyel államelnököt is, akitől rövidesen megérkeztek a személyre szóló meghívók. Pár nappal utóbb a Német Szövetségi Köztársaság kancellárjától érkezett számára személyre szóló meghívás a Berlinben január 25-én rendezett ünnepségre. Telefonon közölte a német kancelláriával, hogy nem tudnak társával január 25-én részt venni a berlini ünnepségen, mert 27-ére már elkötelezték magukat Lengyelország-ba. A német állam vezetőinek válasza gyors volt és frappáns. Dr. Horst Köhler profeszszortól, a Német Szövetségi Köztársaság elnökétől személyre szóló meghívás érkezett Dénes György és társa számára. Az államelnök meghívta őket, hogy 27-én az ő elnöki különgépén, személyes vendégeiként, mint kíséretének tagjai repüljenek vele együtt Berlinből Krakkóba és együtt vegyenek részt Auschwitzban és Birkenauban is az emlékünnepségeken. Ezzel lehetővé vált, hogy január 25-én Berlinben is ott legyenek a Deutsches Theaterben megrendezett központi ünnepségen, ahol Schröder kancellár fogadta őket és ő volt az ünnepség első szónoka is. Utána Izrael állam elnöke, az orosz államelnök, az Egyesült Államok al-elnöke, a Zsidó Világkongresszus elnöke és sok más szónok emlékezett meg a Holokauszt borzalmairól és a fölszabadulás évfordulójáról.
 

Horst Kőhler német köztársasági elnökkel, Auschwitz, 2005

Január 27-én hajnalban Berlin katonai repülőteréről az elnöki különgépen Kőhler német köztársasági elnökkel együtt repültek Krakkóba, és az ottani ünnepség után együtt keresték fel Auschwitz egykori koncentrációs táborának sötét emlékű téglaépületeit, a krematóriumot, meg az egyik épületben berendezett múzeumot. A birkenaui halálgyár gázkamráiban megölt és a krematóriumokban elégetett embermilliókra emlékeztető koffer-, cipő- és szemüveghegyek látványa mélyen megrendítette az elnököt, és amikor abba a terembe léptek, ahol a megölt gyermekek ruhácskáinak és játékaiknak halmaza fogadta őket, könnyes lett a szeme. Sajtófotósok örökítették meg, amint Köhler német államelnök, mellette Dénes György, körülöttük a kíséret többi tagjai kiléptek a tábor „Arbeit macht frei" feliratú kapuján, és másnap valamennyi németországi újság és számos világlap, Magyarországon a Magyar Hírlap címoldalára került föl ez a kép.
 
Este sötétedéskor került sor az auschwitz-birkenaui halálgyár helyén rendezett hatalmas megemlékezésre, amelynek eseményeit a világ számos országának televíziója egyenes adásban közvetítette. Éjszaka indult vissza a német államelnök különgépe Berlinbe. Útközben, a gép szalonjában a köztársasági elnök a kíséretében lévők mindegyikével elbeszélgetett. Dénes Györgynek is megköszönte, hogy elkísérte őt erre az útra. Dénes György viszonozva az udvariasságot megköszönte az elnöknek, hogy megtisztelte őt kíséretébe való meghívásával. Kőhler őszinte megilletődöttséggel kezét a karjára tette és mélyen a szemébe nézve mondta: „Ön végigszenvedte azokat a borzalmakat, amikkel Auschwitzban szembesültünk, és ezek után Ön elfogadta a kéznyújtásomat. Ön tisztelt meg engem!" De ezeket a szavakat már nem a protokolláris udvariasság diktálta. Ezek egy melegszívű ember lelkéből fakadtak. — Hadd idézzem Dénes György szavait: „Megértem azt, amit a lágerben álmomban sem tudtam volna elképzelni. Én, aki Hitler Németországának halálra szánt üldözöttje, embernek sem számító csontváz, eltaposni való féreg voltam csupán, nemcsak túléltem 60 évvel Hitlert és a holokausztot, de most a Német Szövetségi Köztársaság államelnökének vendégeként, az elnök különgépén repülhetek Auschwitzból Berlin felé, és Németország első embere, államfője, legfőbb méltósága megtiszteltetésnek tekinti, hogy kézfogását elfogadom. De ez már nem az a Németország. Es én ezt megértem, a sors elégtételt szolgáltatott. Ez valóban csoda!" Mindez írásunk zárómondata is lehetne. De a leírtakat áttekintve számomra úgy tetszik, mintha a Gondviselés előre megtervezett forgatókönyve azért részesítette őt annyi sorsváltozásban, hogy bizonyíthassa, újból és újból képes talpra állni, és haladni előre. Mégpedig úgy, hogy tevékenységének minden területén maradandó értéket alkot. A legnagyobb csoda mégiscsak az, hogy a pokol mélyéről is fölküzdötte magát, és 82 évesen is teljes szellemi frissességgel dolgozik, kutat és újabb meg újabb nagyszerű eredményeket tud fölmutatni.
 

 


 

A Német Szövetségi Köztársaság elnöke, Dr. Dénes György professzort, a német—magyar tudományos együttműködés, emlékezet-megőrzés és megbékélés területén végzett kiemelkedően értékes és eredményes munkásságáért a Német Szövetségi Köztársaság Érdemrendjének Érdemkereszt a Szalagon rendjelével tüntette ki. A kitüntetést Dr. Matei Ion Hoffmann német nagykövet 2012. június 17-én ünnepélyes keretek között adta át rezidenciáján a kitüntetett hozzátartozói, barátai, munkatársai és a magyar Holocaust Közalapítvány vezetőinek jelenlétében.

HDKE híradása  |  A Német Nagykövetség Budapesten cikke
 



Tu BiSvát Verő Tamás rabbival a Salom klubban, 2013

 



Széder Raj Ferenc rabbival a Salom klubban, 2013

 


A Salom Klubban több mint egy évtizeden keresztül havi rendszerességgel tartott diavetítéses ismeretterjesztő előadást. A kép 2014. júniusában készült a professzor utolsó Bálint Házas előadásán.

 

Így bucsúzott tölünk Gyurka 2014. december 18-án Hanukakor:



2014. Hanuka ünnepség a Bálint Házban

 

2014. húszéves a Salom Klub, Bálint Ház (középen szürke zakóban Gyuribácsi)

 

Most mi búcsúzunk Tőled...

 

 
 

 

 

Nyomtatási kép