h k sze cs p szo v
26
27
28
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6

Médiapartner:

 

JDC-MAZS Alapítvány:

 

Egy picinyke lángnyi remény [Fritz Zsuzsa]
Budapest @ 2016. december 25. vasárnap 13:10
 

Nézem a Crown című filmsorozatot, épp a híres 1952-es több napon át tartó ködről van szó. A rész címe Isten akarata. Kinézek az ablakon a zord, hideg, ködös Budapestre. Az időjárás Isten akarata?
 
Fura, nehéz, sokszor sötét hónapok mögöttünk, olvasom az interneten, hogy 2016 az elengedés, a lezárás éve volt, s bár igyekszem kinevetni magam, amikor hitelt adok az ilyen bejegyzéseknek, most megpendít bennem valamit. Olyan sok búcsú, oly sok elengedés volt tényleg. Legendák mentek el, mint David Bowie, Leonard Cohen, a britek elengedték Európát, az amerikaiak elengedték a demokratákat, s a világ elengedte Szíriát. Még sorolhatnám. Világunk sokszor olyan sötét és reménytelen, hogy még nekem, hurráoptimistának is nehéz a vidám, mosolyós lelkiállapot megtartása. 

Hanuka. A mi fura, kis-nagy télünnepünk. A fény az éjszakában. Az ünnep, amikor nincs igazán alapszöveg, az ünnep, ami nincs benne a Bibliában, az ünnep, amikor egy kis korsónyi olaj és egy hősies harc között pendlizünk attól függően, hogy kik, hány évesek és milyen lelkiállapotúak vagyunk.
De miért is nem a nagy hősies harcot ünnepeljük egyértelműen. Olyan egyszerű lenne és olyan magasztos. A kis sereg, aki kiállt a zsidó éertékek mellett és megverte az elnyomó görögöket, felszabadította a Szentélyt, megtisztította és újraszentelte. 

Mi kell ennél több? Miért a fura folklorisztikus történet a korsó olajról?
Van sok magyarázat, nekem egy áll közel a szívemhez most.
Hanuka téli ünnepünk, egy olyan korból, amikor Isten már nem mutatta egyértelmúen arcát. 
Rejtve maradt a szándéka, rejtve tetszése vagy nem-tetszése. 
A zsidóság megosztott volt, az ellenség egyre elnyomóbb és több. 

Amikor a Makkabeusok felvállalták, hogy megvédik a zsidó értékeket, felveszik a harcot és amikor sikerre is vitték azt, tudták-e biztosan, hogy a katonai siker, amit kivívtak, az Isten segítségével történt-e? Hiszen oly régen találkoztak az isteni beavatkozással. Nem volt már manna, se kinyilatkoztatás, felhőoszlop vagy lángoszlop. 

Ott álltak őseink benn a felszabadított Szentélyben a sikeres felkelés végén és nem tudták, ott volt-e Isten velük vagy sem.

És akkor, egy kis korsónyi olajat találnak, amely nyolc napon át ég. És ez nem más, mint a pici csodás jel, hogy: "Itt vagyok". "Mindvégig itt voltam." Nem véletlen tehát, hogy a talmudi rabbik hanuka ünneplésénél az olaj csodáját tették a szertartás központi részévé és nem a győztes harcot. Azt akarták, meglássuk az isteni jelenlétet még akkor is, amikor nem oly könnyű. Amikor elfelejthetnénk.
 

Amikor a sötét télben meggyújtjuk a lángokat, azok egy pici, röpke időre erre a reményre emlékeztetnek minket, arra, hogy a legsötétebb időszakokban is és a legdicsőbbekben is ott van velünk Ő. 

Nagyapám visszaemlékezésében hullámvasúthoz hasonlította életét, melyben hol felfelé, hol lefelé száguldott a kicsiny kocsi, de egy pillanatiog nem kételkedett abban, hogy lesz felfelé majd újra, mert volt egy nagyon erős hite valamilyen transzcendens akaratban. Én ezt örököltem tőle. 

Így, amikor majd meggyújtjuk a hanukián a lángokat, arra a kis pislákoló reményre fognak emlékeztetni, hogy bár néha elfeljtjük és néha hihetetlen, de a legsötétebb időszakokban is ott van Valaki...

Legyen ez a Hanuka fénnyel, reménnyel, közösséggel, együttlétben töltött idő!

 

 

 

Nyomtatási kép
 

 

 

Szomorkás, de reményteli drámajáték a szabadságról
[Fritz Zsuzsa]