Home
2018. szeptember 19. szerda |



h k sze cs p szo v
27
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30

 

 

 
5779 zsidó ünnepek
 
2018. szeptember 9. vasárnap
erev Ros Hásána,
a zsidó újév beköszönte
 
2018. szeptember 10. hétfő
Ros Hásána 1. napja
 
2018. szeptember 11. kedd
Ros Hásána 2. napja
 
 
 
2018. szeptember 24-30.
Szukot,
a Sátrak ünnepe
 
2018. október 1. hétfő
Smini Áceret ünnepe
 
2018. október 2. kedd
Szimhát Tora,
a Tóra ünnepe
 
2018. december 3-10. hétfő-hétfő
Hanuka,
a fények ünnepe

 

Bűnúsztatás - Sana tova! [Fritz Zsuzsa]
Budapest @ 2018. szeptember 9. vasárnap 14:10


Fiatalon egyáltalán nem voltam reflektív. Nem gondolkodtam, hogy mit miért csinálok, jól, rosszul, csak mentem előre az úton és felejtettem el mindent, amire nem akartam emlékezni. A felejtésbe csomagoltam az emlékeket. Most így az emberélet útjának felén is túl már sokkal többet reflektálok. Vizsgálgatom tetteim motivációját, végig gondolom, hogy miket csináltam, hogyan lehetne jobban.
 
Pár éve elkezdtem a magam táslich szertartását. Nem szabályosan, nem úgy, ahogy azt kell és nem mindig akkor. Fogom magam, lesétálok a Duna partjára egyedül, mindenféle morzsa nélkül, szimplán, leülök a kövekre és végig pörgetem az elmúlt évet, történéseket, emberi kapcsolatokat, barátságokat, érzéseket, jót, rosszat.
 
Nézem a folyót, s a víz tükre a vászon. Peregnek a képek.
 
Vannak vidám kockák, időzöm velük, vannak nehezebben nézhetők, de tanulságosak. Vannak olyanok, amiknél legszívesebben elfordulnék, zavarba ejtők, elhibázott lépésekről, félrement kommunikációról, fel nem vállalt konfliktusokról.
 
Fülemben megszólal a sófár hangja, majd átváltozik néha édesanyám, néha nagyapám hangjává, ahogy intenek, mondják az azóta személyiségembe épített igazságokat, melyek már az életigazságom részei. „Ne kapkodj.” „Tarts rendet.” „Köszönj szépen.” És azt is, amit nem mondtak, csak példázták „Örülj az életednek!”, „Mutass tiszteletet”, „Légy alázatos.” – ilyesmik. Nem nagy dolgok, mégis útravalóul kaptam mindet, nem tudom lerázni, elásni, az enyém már, sőt én vagyok mind.
 
Ros Hasana lelassít, Jom Kipur elgondolkodtat, elmélyít, Szukot felszabadít. A nagy ünnepi maraton. A tudás szintjei.
 
Megtanulunk oly sok mindent, több szinten, megtanulunk elidőzni magunkkal, megtalálni a bennünket jellemző érzéseket, tapasztalásokat, érzékszerveink megtanulják érzékelni a váltást, az átlépést egy újba, beépítve a tanultakat.


 
Az egyéni utazáson túl azonban a zsidó ünnepek nem hagynak egyedül ücsörögni magunkkal. Judaizmusunk ismeri és elismeri a hálót, melynek szövetébe tartozunk, s önreflexiónk csak egy része annak a belső munkának, melyre hív. Törzsi létünk legalább olyan fontos darabkája annak, hogy kik vagyunk, mint belső utazásunk, vívódásaink. Közösség tagjaiként létezhetünk csak, s ha ez így van, az újévi önreflexió, melyre a sófár hangja már Elul hónapban hív nemcsak egyéni, de közösségi visszatekintést is parancsol.
 
Hol tartunk? Milyen utat tettünk meg idáig? Hogyan viselkedtünk egymással, közösségeinkkel, ügyesen kommunikáltuk – e a nagyvilágnak, hogy kik vagyunk, s melyek az értékeink? Foglalkoztunk-e eleget jövőnkkel, vagy csak a múltba révedtünk? Minden harcunknak volt-e értelme, s harcoltunk-e mindenért, amiért kellene? Hogyan viselkedtünk a kinn maradókkal, s hogyan azokkal, akik már eltaláltak hozzánk?
 
Változik körülöttünk minden, de lépést tartunk-e legbelül ezekkel a változásokkal?
 
Mit tanultunk az előző generációktól, amit beépítettünk viselkedésünkbe? Mit súgnának ők a fülünkbe? “Éljetek örömteli zsidó életet!” “Tanuljatok és változzatok!” – képzelem magam köré az előző generációkat, ahogy körülöttünk mosolyognak és támogatnak minket ebben a cseppet sem könnyű holokauszt utáni utazásban, s ahogy azt mondják nekünk:
“Vigyétek tovább! Mutassatok példát gyermekeiteknek!”
Büszkék lehetünk-e közösségünkre?
 
Én az vagyok. A Bálint Ház, mint a zsidó közösség tere az elmúlt időszakban megtette saját önreflexióját és folytatja misszióját, hogy még jobb nyitott, sokszínű és befogadó tér lehessen a közösség összes generációja részére.
A Szarvasi Tábor jövőre már a harmincadik nyáron fogja gyerekek és fiatalok százainak a pozitív, játékosan tanulós, közösségi zsidó élményt nyújtani, mint 1990 óta több tízezer résztvevőnek. És sorolhatnám tovább a sikertörténetek sorozatát.
 
Nagyon kritikusak vagyunk magunkkal szemben, ami jó is, de egyben szükség lenne arra, hogy néha-néha megálljunk és megveregessük a saját vállunkat és örüljünk a sikereinknek. Sőt mi több, csináljuk együtt, minél több és minél olajozottabb együttműködésben. Annyi bírálat hangzik el, annyi negatív kritika, s a legtöbbször, nem azok szemébe, akik tanulni tudnának belőle, ha hallanák.
Együtt utazunk, s csak ebben az együttlétben, közös tapasztalásunkban erősödhetünk meg egy állandóan változó, bizonytalan, néha szorongató környezetben.
Vannak közöttünk, kik szilárdan állnak, gyökereik mélyen a földbe nyúlnak és vannak, akik szárnyallni szeretnek, repülni szabadon, könnyedén.
 
A kettő együtt az, amire egyénként és közösségként is szükségünk van: gyökerek és szárnyak.
Kívánom mindannyiunknak, hogy álljunk biztosan a talajon, gyökereinkben elődeink tanításaival és szárnyakkal ahhoz, hogy új utakat találhassunk, kreativitásunkkal, leleményességünkkel.
 
Legyen ez az év édes, kerek, szilárdan biztonságos és könnyű mindenkinek.
 
LeSáná Tová Tikátévu VeTichátému!

 

 

 

Nyomtatási kép