h k sze cs p szo v
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2

 

 

 
5780-81. évi zsidó naptár
 
2020. február 10.
Tu BiSvát, a fák születésnapja

 
2020. Március 10.
Purim (Ádár 14.)


2020. Április 9.
Pészáh (Niszán 15.)


2020. Május 12.
Lag Báomer (Ijjár 18.)


2020. Május 29.
Savuot (Sziván 6.)


2020. Július 30.
Tisá Beáv (Áv 9.)


2020. Szeptember 19.
Ros Hásáná (Tisri 1.)


2020. Szeptember 28.
Jom Kippur (Tisri 10.)


2020. Október 3.
Szukkot (Tisri 15.)


2020. Október 11.
Szimhát Tóra (Tisri 23.)


2020. December 11-18.
Hanuka (Kiszlév 25.)

 

Gondolatok Hanuka utolsó napjára [Fritz Zsuzsa]
Budapest @ 2018. december 10. hétfő 17:10


Hanuka utolsó napja van, s én a vonaton ülök Bécsből hazafelé. Az elmúlt nyolc napban gyújtottam hanukagyertyát otthon a barátokkal, második otthonomban, a Bálint Házban és előtt, Szerbia déli részén a volt Jugoszláv zsidó közösségek tagjainak, köztük régi barátoknak a társaságában és Bécsben újonnan szerzett családom körében. Mindegyik felemelő volt a maga nemében, mindegyik másként.

Jó volt látni a Bálint Ház előtt nap mint nap megjelenő közösségi tagok sokszínűségét. Korban, zsidósághoz való viszonyulásban, nemben és élethelyzetben. Voltak közöttük kisgyerekek és tizenévesek, idősek, felnőttek, fiatalok, kisközösségek tagjai és a nagy közösségbe éppen csak utat keresők. Voltak Down-szindrómások és sportolók, vezetők és aktivisták, madrichok és kórustagok. Iskolások és óvodások, bölcsisek, sőt csecsemők is.



Felemelő volt részt venni a Limmud fesztiválon Vrcanja Banján, ahol a volt Jugoszlávia zsidó közösségeiből 350-en gyűltek össze, hogy zsidóságról, közösségről tanuljanak, beszélgessenek. Szerb, horvát, makedón és bosnyák zsidók, akik valaha egy közösségként éltek és szétcibálta őket a nem oly régi történelem.
És megható volt ott állni Bécs kertvárosában, két nyolcvanon felüli holokauszt túlélővel a valaha volt Európából, vőlegényem szüleivel, akik Lengyel és Osztrák zsidó gyökereikkel álltak a hanukia fényénél sokadszor, csodás és borzalmas emlékképekkel egy zsidó múltról, mely velük marad életben a 21. században.
Egy pár hónappal ezelőtt egy amerikai születésű kolléga adományszerzésre képezett ki bennünket két intenzív nap keretében. Többek között segített átalakítani a sztorit, amit mesélünk magunkról, a Bálint Házról olyanná, ami segít megértetni potenciális adományozókkal, hogy miért támogassák a küldetésünket.
 
Azt mondta, ami itt történik, az egy csoda. Nem bírtam kimondani. Kelet - európai neveltetésem, önbizalom-hiányom, minden, amiben felnőttem, ellenkezett zsigeri szinten. Nem tudom azt mondani, hogy csoda történik, mondtam. Azt mondta, pedig hidd el, csoda történik. Bólogattam, de nem hittem.

Most, így, hanuka utolsó napján, a nyolcnapos utazás végén hiszem, hogy csodában élünk, csak nem mindig vesszük észre. Mert a mindennapi konfliktusok, a nehézségek, a sérelmek, a nagytársadalmi folyamatok és az általános lehangoltság elnémítja bennünk annak a képességét, hogy észrevegyük maguk körül a csodát. Pedig ott van. Az, hogy a facebook oldalam túlexponált lett a sokszáz hanukiakép fényétől, hogy egy számomra eddig ismeretlen kis szerb fürdővárosban 350 délszláv zsidó tanul zsidóságról, hogy még vannak közöttünk holokauszt túlélők a történeteikkel, hogy minden nap van kivel meggyújtani a gyertyákat a zsidó közösségi ház előtt az utcán, mindezek nem másról tanúskodnak, mint arról, hogy nagy csoda történik, csak néha-néha észre kell vennünk.
 
Nekem az idei Hanuka erről szólt.

Köszönöm ezt a csodát és hogy egy-egy pillanatig legalább észre tudtam venni most decemberben.
Legyenek csodás napok körülöttünk!

Fritz Zsuzsa

 

 

 

 

Nyomtatási kép