h k sze cs p szo v
29
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2

 

 

 
5779 zsidó ünnepek
 
2019. május 9.
Jom háácmáut, Izrael Állam függetlenségi napja
 
2019. május 23.
Lág báomer, az omerszámlálás 33. napja
 
2019. június 2.
Jom Jerusáláim, Jeruzsálem napja
 
2019. június 9-10.
Sávuot, a hetek ünnepe
 
2019. augusztus 11.
Tisá beáv, az I. és a II. Szentély pusztulásának emlék- és böjtnapja

 

„Bele kell nyugodni, hogy a fák nem nőnek az égig”
Rangos beszélgetések – Náray Tamás
Budapest @ 2019. február 12. kedd 12:10 - Kanicsár Ádám András
 


„Világsztár vagyok szűk családi körben” – viccelődött a közönség előtt Náray Tamás a január 24-i Rangos beszélgetéseken. Ám annak, akinek a nevét az egész ország ismeri, kár szerénykednie. Náray Tamás divattervező, festőművész, író és újabban hangos közösségi média jelenség. Rangos Katalin az este elején azt ígérte, megtudjuk, melyik sorrend a helyes. Ám ennél sokkal több derült ki a szabadszájú polihisztorról.
 
„Valaki egyszer azt mondta, hogy egy majom is le tudja gépelni a Bibliát, ha elég időt adnak neki.” – mondta Náray, mikor Rangos íróként aposztrofálja. Náray nem tartja magát írónak. Ami furcsa, hiszen Az utolsó reggel Párizsban című könyvének eladása jelenleg 100.000 példány felett jár, ami – mint ő maga teszi hozzá – olyan, mintha minden 100-ik embernek meglenne otthon Magyarországon. A Zarah című kötetet négyszer nyomták újra, a Zarah örökségét pedig háromszor. A sikert annyival magyarázza, hogy biztosan megtalált egy hangot, amivel meg tudta mozgatni az embereket. Gondolhatnánk, hogy Náray csak álszerény volt a színpadon, de erről szó sincs. Náray minden szavából érződik, hogy tudja, hogy jól ír és tisztában van a sikereivel. Ám azt is tudja, hogy nem szépirodalmat ad ki, hanem szórakoztatót. A saját rendszerében pedig így nem tartja magát írónak.
 

 
Álszerénységről már csak azért sem beszélhetünk, mivel Náray számára korántsem ismeretlen az, hogy valamilyen művészeti ágban vagy műfajban nem ismerik el – sőt, hozzászokott. Ez rögtön az este elején kiderült, mikor a tervező Rangosnak elmesélte, hogy korábban a szakma divattervezőként nézett rá ferde szemmel.
 
Mikor visszajött Párizsból, Magyarországon divatbemutatókat rendezett, olyan modellekkel, akik korábban nem kaptak szerepet a hazai kifutókon.
 
Igaz, később ezt megbánta: „Ahogy haladtam a korral, én is egyre nagyobb fenekű lányokat hívtam. Nem akartam, hogy arról beszéljen a közönség, hogy milyen vékonyak a lányok.” Mikor már ruhatervező volt, saját márkát akart. 1996-os első kollekciója nagy siker volt, de ahogy ő fogalmazott, nem ő találta fel a szoknyát. Ám lefedett egy olyan területet, ami Magyarországon akkor még nem volt jelen – leegyszerűsítette a haute couture hasonlító megoldásokat. A szakma nem örült Náray sikerének – számonkérték, hogy ha nem divattervezőként lett híres, akkor miért azzal foglalkozik. Csak kihasználja a hírnevét. Ám a kritikákra egyszerű volt a válasz: „Ki mondta, hogy ne csinálj jobbat nálam?” Majd mikor megjelent az első könyve, ugyanazt a támadást hallgathatta: ha nem íróként lett híres, akkor mégis miért ezzel foglalkozik. Csak kihasználja a hírnevét.
 

Festőként viszont nem érte támadás. „A legbefogadóbb társadalom a művészetben a képzőművészeké. Ott még nem piszkáltak.” A beszélgetés során megismerkedhettünk a festő Nárayval is. Otthonába nem akart egy sokadik IKEA posztert, ami több ezer másik ember falán lógott, szerte a világban. Így inkább vásárolt – egy IKEA-poszter árának sokszorosáért – egy festőkészletet, majd saját magának festett képeket. Tetszett neki a végeredmény: „Az ember könnyen elhiszi a jót. Én odavagyok magamért.” Ám azzal is tisztában volt, hogy az, hogy neki tetszik a saját műve, nem jelent semmit. Megkeresett hát egy szakértőt, aki azt mondta, látja a tehetséget, de kell még hozzá 10 év, hogy mindez kifejlődjen. Így hát Náray festett tíz évig. Majd egy festményét több mint másfél millió forintért adták el.

A közönség számára valahol ennél a pontnál válhatott világossá, hogy Náray pont olyan laza, öntudatos és természetes ember alkotóként, mint művészként. Lazán ment ki a színpadra, lazán válaszolt minden kérdésre, és mint kiderült, előző nap lazán szabta meg Rangosnak – a saját színpadán – hogy mit vegyen fel. Emellett néha lazán ejtett el egy-egy káromkodást is – amiért egyszerűen nem lehetett rá haragudni. A kiszaladó káromkodások és a néha igencsak meglepően éles vélemények vagy konklúziók ugyanis mind egy irányba mutattak: hogy Náray Tamás mennyire őszinte ember. És hogy mindez mennyire ritka.
 
Az este varázsát nemcsak Náray elképesztő történetei, inspiráló sikersztorija és gazdag humora adta, hanem az, hogy nem betanult, diplomatikus, mindenkinek korrekt válaszokkal ült le Rangos Katalin mellé, hanem csak beszélgetni. Mint egy barát... És nemcsak Rangos barátja. Hanem a közönséggé is.


 
Különleges élettörténete bőven adott mesélnivalót a másfél órában. Szóba jött, miként dolgozott külkereskedőként. Hogyan oldotta meg, hogy a Kádár-korszakban kis korrupcióval szerezzen plusz napokat Európa világvárosaiban. Hogyan adott el 140 ezer tucat magyar pulóvert az USA-ban. Hogyan jött rá, hogy neki terveznie kell, majd miként nyert ösztöndíjat Párizsba, ahol igen kemény leckék vártak rá. Elmesélte, miért nem maradt Párizsban. és hogyan érvényesült Magyarországon – „Nem tudok úgy varrni, mint a varrónőim tudnak, de sokáig elhitték” –, és hogy milyen tanulságokat szerzett a szalonjában, ahol jobban megérte a hétköznapi dívákkal foglalkozni, mint a sztárokkal. És ahol alapszabály volt, hogy „Aki kiment, annak jobban kellett kinézni, mint amikor bejött”. Egy fontos részlet a szalonról, olyan náraysan: „Nálunk nem fülke volt Katika, hanem öltözőszoba”. És persze szóba jött az a bizonyos eset is, mikor abból lett botrány, hogy nem akart kölcsönadni néhány kreálmányát néhány celebnek.
 
Stílszerűen az este a jövővel végződött.

„Körbeértem a szobán és nem akarok újra körbemenni. Ebben már semmi élvezet sincs.”
 
Náray a jövőben már csak az írással szeretne foglalkozni. Békében, nyugalomban... Milánóban.
 
És ez neki elég is. Fontos tanulsággal zárta az estét, hogy a közönség a történetek és bölcsességek mellé ezt is magával vihesse: „Az minden baj okozója, hogy az ember a mindennapjait megkeseríti azzal, hogy arra vágyik, amit egészen biztos nem kaphat meg. Én is álmodozhattam volna arról, hogy világhírű tervező leszek. Hogy a Chanel tíz körömmel kaparja a küszöböt, hogy megtudja, mitől vagyok ilyen jól. Bele kell nyugodni, hogy a fák nem nőnek az égig. Van egy keret, amin belül szabadon járkálunk. De kívül nem tudunk menni, mert nincs hozzá adottságunk.”
 

 

 

 

Nyomtatási kép
 
 
 
 

Sorsok Háza - Rangos beszélgetések a Bálint Házban

Közzétette: Bálint Ház – 2018. október 4., csütörtök