h k sze cs p szo v
30
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
1
2
3

 

 

 
5779. évi zsidó naptár
 
2019. augusztus 11.
Tisá beáv, az I. és a II. Szentély pusztulásának emlék- és böjtnapja

 

Emberünnep - Sáná Tova 5780 [Fritz Zsuzsa]
Budapest @ 2019. szeptember 29. vasárnap 14:10
 


 
Ülök a vonaton, Budapestről megyek Bécsbe. Ismert, már nagyon ismert útvonal, a Railjet csendes zakatolása életem részévé vált. Ahogy második otthonommá vált a császárváros is kávézóival, eleganciájával, tisztaságával. Mégis más ez az utazás így Ros Hásáná előtt pár nappal, más, hogy az új évet újdonsült férjem otthonában ünnepeljük. Más, mert az elmúlt harmincvalahány évben, amióta a zsidóság szerves része életemnek, a zsidó nagyünnepek számomra Budapesthez kötődtek. Egy ideig a Rabbiképző zsinagógájához, azután jó pár éve már a Frankelhez. Ismerős, megszokott és otthonos helyek, melyeket el tudok képzelni, mikor elkezdem lelkem felkészíteni a félelmes napokra. Az arcok is megjelennek szemem előtt, azok is, akikkel mindig összetalálkozom ilyenkor és azok is, akikkel oly sok éven át egy térben énekeltük a nagyünnepi liturgia gyönyörű dallamait, de akik már felülről nézik igyekvő és átszellemült ünnepi rítusainkat.
 
Bécs közössége számomra még idegen, a saját kis táslich szertartásomhoz nem tudom, hol kell a Dunapartra lemenni, a zsinagóga közegében idegen vagyok még, ismerős csak egy-kettő van, s nem mosolyog rám a rabbi a szószékről.

Mégis, a távolságban talán könnyebben vetek számot évemmel, s a mesében híd alatt lévő kincset is egyszerűbb lesz kiásni, ha otthonom párszáz kilométernyi távolságba kerül.
 
Ahogy átgördül a vonat Hegyeshalomnál a határon, kicsit minden könnyebb és nyugodtabb. Meditatív állapotba kerülök a vonat ringatózásától (és mert a Ruhezone csendre inti az utazóközönséget) és elém tódulnak az előző év képei. Ünnepek és programok, a délutáni iskola gyerekzsivaja és a Csupaszívek hétfői táncai. Jönnek képek családról és munkatársakról, barátokról és barátnőkről, mély, szeretetteljes beszélgetésekről és feszült, konfliktusos pillanatokról.

Indulatokról és békülésekről. Meghitt hanukai gyertyagyújtásról és fáradt, program utáni leülésekről.
És persze a felejthetetlen pillanatról, amikor beléptem menyasszonyként a Frankel zsinagógába és körbeölelt a végtelen szeretet.
 
Reggeli pár perces meditációimban rendszerint magam mögé képzelem az elődeimet, csodálatos szüleimet és nagyszüleimet, az anyai oldalon világos képekkel, arcokkal, az apai oldalon apukámon kívül csak árnyékokkal. Őket nem ismertem, nem ismerhettem. Mellettem ott áll a jelenlegi családom, társam és szülei, testvérei, testvéreim és az ő családjaik, barátaim és munkatársaim. Jobb napokon nagyon sokan állnak körülöttem, egyre tágul a legyező. Kevésbé jó napokon csak pár pillanatig tudom tartani a képet. Pedig szeretném. Gyakorolni szeretném a teljes inklúziót saját belső világommal is. Az elfogadást, mindazoknak az el – és befogadását, akik az életem részei így vagy úgy. Hiszen hálásnak kell, hogy legyek azért, hogy az életemben vannak, hogy részesei az utazásomnak és én részese vagyok az övéknek. Itt-ott fel- és leszállnak, be- és elköszönnek.

Ros Hásánákor az emberiség születésnapját ünnepeljük, az ember teremtését. Talán nem véletlen, hogy a zsidó év saját magunk ünneplésével kezdődik. Hiszen oly könnyen felejtjük ki önmagunkat az ünnepeltek sorából és oly nehezen torpanunk meg, hogy megünnepeljük létünket.

Az utóbbi időben nagyon sokan kérdeznek a rendszerváltás utáni időkről, milyen volt a zsidó élet a rendszerváltás után, hogyan indult a zsidó közösségi élet. Meglepődöm újra és újra, hiszen történelmi tanúként kérdeznek, pedig én nem így gondolok önmagamra. A zsidó közösség aktív tagjaként csináltam a dolgom, szerveztem, tanítottam, nem álltam meg végiggondolni, hogy hogy is volt, hogyan jutottunk el ide, mit kellett volna másképp?
 
Most hát megtorpanok és végiggondolom. Emlékezem. A zsidó közösségi élet újjászületésének eufóriájára. A 25 éves Bálint Ház kiemelkedő pillanataira, a programokra, partnerekre, a közösségi véleményvezérek csodálatos gondolataira, Ungvári Tamásra, Heller Ágnesre, Rajk Lászlóra és a többiekre.

Emlékezem, ahogy Ros Hásánákor emlékezünk az ember teremtésére.

Megtorpanásra hívlak hát Benneteket is. Zsidóként és az emberiség egyedi teremtményeiként is álljunk meg egy kicsit. Adjunk hálát, hogy vagyunk, hogy él és virágzik a zsidó közösség, köszönjük meg az emberi énünket, mely néha szeret, és néha gyűlöl, küzd, túlél, kétkedik, érez...
 
Ros Hásáná nekem idén erről szól. A megállásról. A visszatekintésről. A háláról.

Köszönöm, hogy vagytok, hogy vagyunk. Kívánom, hogy Ti is meg tudjatok torpanni egy kicsit ezeken az ünnepnapokon, hogy a közösség meg tudja ünnepelni önmagát és újult erővel tudja folytatni életét. Kívánom, hogy tudjunk erőt meríteni a visszatekintésből a jövőhöz, és hogy meg tudjuk köszönni az életet.

Legyen ez az új év édes, kerek, szeretetteljes és emberi mindenkinek.

Mézesen édes Sáná Továt!
LeSáná Tová Tikátévu VeTichátému!
 

 

 

Nyomtatási kép