h k sze cs p szo v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1

 

 

 
5779. évi zsidó naptár
 
2019. augusztus 11.
Tisá beáv, az I. és a II. Szentély pusztulásának emlék- és böjtnapja

 

"Mosolygós családot lehetetlen hazudni egy gyereknek."

Budapest | szerző: Kanicsár Ádám András | 2019. október 3. csütörtök 15:15 
 

"Mindannyian jól megpakolt hátizsákkal érkeztünk, ezt cipeljük egész életünkön keresztül. De hogy tesszük le? Le kell-e tenni? Erről fog szólni ez az előadás.” – Kezdte Rangos Katalin a Rangos beszélgetések második évadjának első estéjét, ahol a vendég a klinika szakpszichológus Orvos-Tóth Noémi volt, az Örökölt sors – Családi sebek és a gyógyulás útjai című sikerkönyv szerzője.

Orvos-Tóth rögtön megragadta a hátizsák metaforáját, mely tökéletes írja le a bennünk élő ösztönöket, traumákat és élményeket. Néhányat kapunk, néhányat pedig mi magunk gyűjtünk össze életünk során – majd adjuk tovább. Ám a pszichológus szerint napjaink embere nem igazán szereti bevállalni ezt a hátizsákot. Mindez azért van, mivel a XXI. század embere teljesen a saját maga bűvöletkörében él, abban a hitben, hogy a boldogsága csak rajta múlik. „Sokakban kialakult az elképzelés, hogy nem számít, mit hozunk magunkkal, vgy hogy mi történt a családunkban. Nem kell hátrafele nézni, csak előre. De csak akkor tudunk előre haladni, ha hátra is nézünk. Ha megnézzük, mit hordozunk magunkban: családi hiedelmeket és sejtszinten átörökített traumákat.”

 

Sejtszinten örökített trauma

 „Sejtszinten örökített trauma.” A különleges kifejezés Orvos-Tóth könyvének – és az epigenetikának – az egyik legfontosabb fogalma. Hogy mit jelent? Ha valaki nehéz körülmények között él, vagy valami trauma éri, azzal segíti az utódok túlélését, hogy felkészíti ugyanezekre a körülményekre és helyzetekre. Bár a DNS masszív anyag, a puha tényezőkre hathat a környezet. „Ez nem szörnyűség, hanem fantasztikus ajándék az őseinktől.” – emelte ki a szakember. A traumát túlélők leszármazottai között ezért gyakoribbak a poszttraumás tünetek. „A hiedelemrendszer, a világkép, amiben neveltek minket hat arra, hogy miként reagálunk a világra.”

Rangos kérdése viszont érdekes gondolatot vetett fel: „Nem úgy volt, hogy magunkat formáljuk a tapasztalatinkkal?” Orvos-Tóth szerint ez csak részben igaz. A gyermeki lojalitás miatt, ami az egyik legerősebb érzés, a gyerekek mindenképpen átveszik a szülők világképét, bárhogyan is nevelik őt. Az első 1000 nap kulcsfontosságú ilyen tekintetben. Személyiségünk persze ezután is folyamatosan változik, de a kötődési trauma mindenképpen beivódik lelkünkbe. „Otthagyja a maga nyomát. Tudjuk alakítani, tudjuk formálni, de hirtelen reakciók képében, ritkábban, enyhébben, de ott marad.”

Önazonos szülők

Ezután persze alapvető kérdés volt, hogy ennek tudatában hogyan tudunk mi magunk okosan hatni a gyermeki lélekre. A pszichológus szerint nem szabad elfelejteni, hogy a gyerekek olyan ki nem mondott érzésekre is reagál, ami a szülőkben nem is tudatos. „A gyerek átnyúlik a szülő tudatalattijába és közlekedik benne” – hangzott el a gondolat. A gyereket nem lehet átverni. „Nem fogjuk tudni önmagunktól megvédeni a gyereket. Ha szülők vagyunk, az első és legfontosabb lépés, hogy megbocsássunk magunknak.” Vagyis szülőként önazonosnak kell lenni, meg kell mutatni, hogy vagyunk, és hogyan birkózunk meg problémákkal. A gyereket úgysem lehet átverni.

„Mosolygós családot lehetetlen hazudni egy gyereknek.”

Szeretlek és egyéb érzések

A szülőktől kapott csomag megjelenik a párkapcsolatokban is. Például ha a szülőktől nem érkezett elég szeretet vagy ölelés, akkor egy kapcsolatban lehet kevésnek fog számítani a kapott törődés. Ám közben ez a felnőtt sem mindenképpen fog elegendő szeretetet adni a gyereknek, hiszen ő sem kapott a saját szüleitől, így ez a példa él benne. Magyarországon ez alapvető probléma Orvos-Tóth szerint: „Sokáig nem volt divat Magyarországon azt mondani, hogy szeretlek.”

Rangos szerint nem mindenképpen kellenek szavak a szeretet kimondásához. Ám a szakember tisztázta: a szeretlek kimondása már csak azért is fontos, mert ha ki merjük mondani ezt az érzést, akkor ki merünk mondani minden más érzést is. Ez pedig rendkívül fontos, főleg egy párkapcsolatban: „Az a fantáziánk, hogy mindig tudjuk, hogy mi folyik a másikban.”

„Azzal ámítjuk magunkat, hogy közlekedünk a másik élményvilágában, pedig erről szó sincs. Kellenek a szavak.”

És sok házasság Orvos-Tóth szerint ezeknek a szavaknak a hiánya miatt romlik meg. A szerelem egy idő után menthetetlenül eltűnik, és helyére új problémák, új prioritások, új érzések érkeznek, amikről viszont nem beszélnek az alanyok. Ahogy arról sem, hogy kinek milyen gyerekkora volt. Holott ezeket tisztázni kell. Orvos-Tóth szerint sok felnőtt éppen azért zárkózik be, mert az ilyen szituációkban ismét egy ijedt gyermek lesz. Visszatérnek az öröklött traumák.

Ismétlődő minták és komfortzóna

Rangos szerint kérdéses, miért képezik le a generációk egymás után azokat a mintákat, amiket a szülők és a nagyszülők elrontanak.  Orvos-Tóth szerint egyszerűen azért, mivel a minták nagyon ragadósak, a gyerekek pedig nagyon képlékenyek – minden értelemben. „A minták bekúsznak a bőrünk alá, evidenciaként kezeljük őket.” Érdekes példa hangzott el: ha az élet egy puzzle, és ebben a puzzle-ban csak olyan darabok vannak, amikben egy párkapcsolat bántalmazó, akkor mi is el fogjuk fogadni, hogy bántalmazó kapcsolatban vagyunk. Hiszen sose ismertünk vagy láttunk gyerekkorunkban más puzzle-darabokat. Így egész a kép. „Az ismerősség nagyon vonzó, ezért nem számít, hogy amúgy nem jó. Hiába rossz, mégis attól jó, hogy ismerem” – foglalta össze – „Ez a komfortzóna.

A komfortzóna nem az a hely, ahol jól érezzük magunkat, hanem az ismerős rossz helyzet.”

Örökített trauma és holokauszt

A párkapcsolati témák után éles váltás következett: a holokauszt, mely meglepően szorosan kapcsolódik a sejtszinten örökített traumákhoz – hiszen emiatt kezdték el azt kutatni. Sok fiatal gyereknél vezethető ugyanis vissza a szorongás nagymama traumáihoz, melyeket a második világháborúban élt át. Mindez persze magyarázható lenne azzal is, hogy a gyerek gyermekkorában sokszor hallotta a nagymama történeteit – ám rengeteg esetben ezeket a történeteket még maguk a szülők sem hallották. Ez a jelenség még a tudomány számára is idegen pálya: „Nagyon sok mindent nem ért meg a tudomány, mivel ezek az események olyan szférákban zajlanak, amire nincs rálátásunk a racionális tudatunkkal. De ezek működő dolgok. Kézzelfoghatóan körbevesznek minket ezek a történetek.”

 

Bár a traumák sejtszintű átörökítésének mechanizmusáról a szakember elmondása szerint a hozzáértőknek csak elképzeléseik vannak, – igaz, remény van bőven, hiszen már látják sejtszinten a mechanizmusokat – tapasztalat rengeteg van. Rengeteg ember nincsen tisztában azzal, hogy vannak zsidó hozzátartozói, ám valami miatt van bennük egy erős szorongás. Majd egy családfakutatás után döbbenek rá a családi hátterükre, ami sokszor megoldás a mentális panaszaikra.

Ennek a felfedezése óriási előrelépés lehet a pszichológiában. Hiszen a holokauszthoz hasonló megannyi trauma érhette és érheti az embereket. Az, hogy ezek hogyan csapódnak le a következő generációkban pedig segíthet rengeteg ember problémáján. Traumája pedig mindenkinek van. Így hátizsákja is. Ha tetszik, ha nem. „Mindannyian ilyen leszármazottak vagyunk. Minden családban volt veszteség és trauma. Hogy mit kezdünk vele, a mi felelősségünk.”

 

A következő Rangos Beszélgetések vendége Spiró György lesz október 10-én, 19 órakor. További részletek és regisztráció itt!

 

 

 

 

Nyomtatási kép