h k sze cs p szo v
28
29
30
31
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
1

 

 

 
5779. évi zsidó naptár
 
2019. augusztus 11.
Tisá beáv, az I. és a II. Szentély pusztulásának emlék- és böjtnapja

 

"Munkával váltottam meg a szabadságomat." 

Budapest | szerző: Kanicsár Ádám András | 2019. november 07. csütörtök 12:30 
 

„Szeretem látni, hogy figyelnek-e vagy nem figyelnek” – „Jobb az neked, ha nem látod.” Ezzel a felütéssel kezdődött a Rangos beszélgetések októberi beszélgetése, melynek vendége a legendás Spiró György volt, aki nem csak rengeteg bölcsességet, de új könyvét, Az egyéni javaslatot is elhozta a közönségnek. 

Rangos még egy rövid felolvasásra is rávette Spirót, aki stílusosan magát a könyv főszereplőjét, a javaslatot olvasta fel. De mi is az egyéni javaslat? Röviden: egy olyan jogszabály, amit nem kell végigvinni a bürokrácia buktatóin, csak be kell vinni a Parlamentbe és elfogadtatni. Jellemző joggyakorlat volt mindez az elmúlt években Magyarországon – és éppen ezért, na meg a könyv politikai jellege miatt, hamar terítékre is került a politika. Vagyis került volna, ha Spiró is úgy akarja. De nem akarta: „Azért nem szoktam aktuálpolitikával foglalkozni, mert nem vagyok kellőképpen az információ birtokában. Ezért nem is szeretek róla beszélni.

Arról szeretek beszélni, amihez értek. Az irodalomról. De az senkit nem szokott érdekelni.”

Szerencsére a közönséget és Rangost azért kellően érdekelte. Kezdetben a fő téma természetesen az új könyv volt – „Ebben a kötetben van egy csomó humoreszk és legalább a fele egyéni javaslat része. Szerintem egy szórakoztató könyv unalmassá válik, ha csak egyfajta humor van benne.” – majd utána jöhettek a klasszikusnak számító sikerdarabok.

 

Legendás klasszikusok

Rangos a Honderű című Spiró-drámát hozta fel, amit ismét játszanak – így felmerült a kérdés, hogy ha ez a darab máig aktuális, ez azt jelenti-e hogy Magyarország egy helyben toporog. Spiró ekkor is kikerülte az aktuálpolitikát – és inkább az irodalmat helyezte középpontba. „Shakespeare az 1500-as évek végén írta a darabjait, és azóta nem sok minden változott. Mondom szerényen. Kétezer éve írták a görögök a nagy tragédiákat. Máig stimmelnek.

Ha egy darabot 10-20-100 évig lehet játszani, a szerző feltehetőleg jó munkát végzett, mert akkor van benne egy olyan tartalom, ami túléli ezeket az évtizedeket. De Shakespaereknek nem volt célja 100 éveket előre gondolkodni. Csak pénzt akart keresni.”

Volt helye érdekes anekdotáknak is. Főleg, mikor egy másik klasszikus, a Csirkefej jött szóba, melynek megírására Székely Gábor kérte fel 1983-ban, az Imposztor premiere után. A rendező annyit kért, írjon Spiró ilyet Gobbi Hildának. Mire Spiró annyit mondott: „Idős nőkről nem jut eszembe semmi.” Majd mikor hazament és a macska kaparására ébredt, megvolt az ötlet. Mikor viszont két év múlva kész lett a szöveg, rájöttek, hogy Gobbi ezt a szöveget nem fogja tudni megtanulni, így Máté Erzsinek adták a szerepet. Majd az mégis Gobbi lett: „mert Gobbi mondhat bármit, mégis legyen ő a színpadon.”

Spiróval aztán Rangos azt is tisztázta, hogy sok esetben persze az írónak nincs ilyen beleszólása a szereposztásba. Sőt, mikor arra kerül a szó, hogy Spirónak 95 bemutatója volt, és 59-szer mutatták be fordítását, még többet mesélt arról, hogy vannak rossz élményei is íróként a színházzal kapcsolatban. Külföldön volt, hogy borzalmakat látott, és volt, hogy átírták a darabját.

Dráma és színház

Ha pedig már színház, Rangos természetesen színházigazgatói múltjáról is kérdezte Spirót. Az emlékek némileg keserédesek: bár korrekt színházigazgatónak tartotta magát, túl sok idejét vette el a pozíció. És itt már szóba jött a politika is: „Engem azért rúgtak ki, mert úgy hozta a politikai helyzet. Általában színházigazgatókat nem a munkájuk miatt rúgnak ki.” Ám a színházban valami igen meglepő is várta, amire éppen nem a színházban számítana az ember: „Kicsit jól jártam, belenézhettem a magyar valóságba. Nem igazán ismertem olyan mélyen a magyar valóságot a 90-es években, mint akkor. És az író nem árt, ha tudja milyen világban él. Onnan örököltem a magas vérnyomást is.”

Spiró szerint sokáig tűnt úgy, hogy nem sok köteléke lesz a színházzal. 16 évig semmi esélye nem volt arra, hogy előadják a művét, de aztán átengedte a cenzúra. Ám máig van olyan darabja – mint például az Árpádház –, amit nem mernének eljátszani nagyszínpadon.

A mellőzöttség azzal is járt, hogy egész életében nem volt csak egyszerűen író. De nem is akart az lenni – és ezért nem is bánja: „Mindig volt polgári foglalkozásom, általában kettő. Nem akartam és tudtam volna az irodalomból megélni.” Ezért az írás mellett tanított, tudományos munkatárs volt, szerkesztő és dramaturg. Így pedig, hogy nem volt folyamatos alkotói élet, akkor jöhetett egy mű, ha készen volt: „Munkával váltottam meg a szabadságomat.”

Az alkotó

Áttérve a könyvekre, Rangos érdekes kérdéssel állt elő – azt akarta tudni, hogy melyik az a történelmi periódus, amit Spiró megélt, de még nem írta meg. Ám nincs ilyen: „Amint én átéltem, azt nagyjából megírtam. Amit nem éltem meg és nem írtam meg, az a reformkor. Kutatóként nem lehet a reformkort rendesen kutatni. Nem akarják, hogy megváltozzon a történelmi kép Budapestről, ami a fejünkben van.”

Pedig kutatni szeret. „Privát élvezet a kutatás. Ha nem élvezné az ember a kutatást, nem csinálná.

Felesleges azt csinálni, amit nem élvezünk. Az ember hullámzó: néha teljesen hülye és elveszti a tehetségét – és az vagy visszajön vagy nem. De jó csinálni. És azt az olvasó is megérzi, hogy az író örömmel írta a művet vagy az egész izzadtságszagú.”

Jó kérdés az is, hogy igazándiból éppen mi is történik a világban. Spiró tisztázta: az ember valójában nem változott. A világ viszont igen:

„Rettenetesen elszaladt az emberi fejlődés, de az emberi tudat ugyanolyan, mint ezer éve. És a kettő őrült feszültségben van egymással.” – mondta – „Mindig voltak őrült diktátorok, de nem tudtak egy Twitter-bejegyzéssel megölni 15 millió embert. Régen ez nem így volt, személyenként kellett mindenkit megölni. Lassú meló.”

Magyarország és a perspektívák

Spiró nem csodálkozik Magyarország jelenlegi helyzetén és azon sem, hogy a rendszerváltást követő harminc év alatt nem értünk el olyan jólétet, mint ami Norvégiában van. „Ha az ember író, ismeri a magyarokat és a Kelet-európaiakat.” Nem harminc éven múlt a fejlődés. „Nincsenek nagy ugrások. Nem lehet egy társadalmat egy állapotból a másikba berántani. Nincs ilyen.” – mondja, hozzátéve, hogy 30 éve mindenki azt mondta rá, hogy pesszimista. „De a műveim azt mutatják, hogy észnél voltam. Nem azért, mert ne szerettem volna, ha utolérjük Ausztriát... De már akkor megírtam, hogy maximum Portugáliát érjük el, de inkább Dél-Amerikát.”

Egy ország fejlettsége, gazdasága, mentalitása történelmétől is függ: nem mindegy, hogy míg Magyarországon 150 évig voltak a törökök, a szerbeknél 500 évig. A történelme pedig olyan tényezőktől is, mint például a földrajzi elhelyezkedése: „Magyarország a Monarchia korában nem állt rosszul, de a Monarchiát nem lehetett megmenteni. Ez volt a pech.

Magyarország nem volt rossz helyen, csak nem volt perspektívája. Erről nem tehetünk. De akinek nincs tengere, és nem vett részt a gyarmatosításban, annak nem volt esélye.”

Mi a mi perspektívánk? – kérdezi Rangos. „Picik vagyunk, játékszer vagyunk, de bizonyos dologban van döntési jogunk. Oktatás, egészségügy, kultúra. Ezeket nem tiltják meg, hogy legyen-e jobb vagy sem. Senkit sem érdekel. Ebben van önálló döntési lehetőségünk. Másban nem nagyon.” Ettől függetlenül Spiró derűlátó. „Nem vagyunk annyira leszaggatva az európai országokról. Még Bulgária után vagyunk. Még vissza tudunk kapaszkodni oda, ahol 20 éve voltunk, de tovább nem. Mert az évszázadok kérdése. Ez nem pesszimizmus, csak megpróbálom helyén kezelni az országot, ahol élek, hiszen ez az én feladatom. A hőseim megtehetik.”

A következő Rangos beszélgetések vendége Pataki Ági és Péterfy-Novák Éva. További információk és jegyek itt!

 

 

Nyomtatási kép