Rangos Katalin kiváló beszélgetőtárs. Felkészült és figyelmes. Kérdez, mert érdekli, kérdez, mert tanulni szeretne. Elhivatott újságíró, ami a kereskedelmi és politikai bulvár korszakában nem csupán üdítő jelenség, de a közéletbe vetett hitet is visszaadja a hallgatónak. Kerüli a véleménynyilvánítást. Valóban az igazságot keresi, nem a saját igazát bizonygatja. Ha valamire nem kap választ, vissza-visszakérdez, amíg úgy nem érzi, hogy célba jutott. 

Riporterként úgy tud a háttérben maradni, hogy közben nagyon is jelen van. Színházi nyelvhasználattal úgy is lehetne mondani: mellékszereplő, erős színpadi jelenléttel. Szavaival, testbeszédével, figyelmével azt sugallja a kérdezettnek, hogy tiszteli őt és komolyan veszi szavait, hogy valóban őrá kíváncsi. A közönségnek pedig, hogy ők is be vannak vonva, és kérdéseikre választ kapnak.

A decemberi vendég Eszenyi Enikő volt. A színházigazgató, rendező, színész a színházak működéséről szóló törvények kapcsán szerepelt a hírekben az elmúlt hetekben. Erről kérdezte először Rangos Katalin, előrebocsátva, hogy ezt a témát nem szabad kikerülni, azonban nem ezt szeretné a fókuszban tartani. Eszenyi Enikő, a helyzetet magyarázandó hasonlattal élt: 

egy folyóban áll, ahol jól érzi magát, ez a Vígszínház, ami folyamatosan előre tör és hullámzik. Nem szeretne ebből a folyóból kilépni sem a jobboldalra, sem a baloldalra, ezért most úgy érzi, lefagy a lába.

A közönség megtapsolta a választ, talán mert a hallgatóságban is megvan a vágy, hogy választás és ellenoldal nélküli világban élhessen.

Ez után kaphatott a közönség átfogóbb, a művészeti és  a hatalmas felelőséggel járó igazgatási tevékenységbe betekintést. S amíg egy (kultúr)politikai döntést világnézettől, pártállástól, etikai érzékünktől függően mindannyian máshogy ítélhetünk meg, az a lendület és erő, ami sugárzik Eszenyi Enikőből, valószínűleg mindenkit lenyűgöz. És legfőképpen munkája, a színháza iránti szeretete. Ez a szenvedély beragyogta a beszélgetést. 

A hivatásával járó felelősséget egyetlen tény is jól érzékelteti: a Vígszínház tulajdonképpen nem egy színház, hanem három. A Víg, a Pesti és a Víg épületében található Házi Színpad, amely a kortárs, illetve a kisebb teret, nagyobb intimitást igénylő darabok előadóhelye. Érdemes belegondolni, hogy ezt a hatalmas kulturális intézményt, Magyarország legnagyobb prózai színházát egy nő vezeti, aki mindemellett játszik és rendez is. Egy olyan országban, ahol a nők jellemzően főzőműsort vagy villamost vezetnek. És fontos státusza nem holmi kvóta vagy politikai korrektség eredménye: elképesztő mennyiségű munkával érte el. 

Folytatni is szeretné ezt még a következő öt évben is, indul a következő igazgatói pályázaton 2020 májusában. Úgy érzi, tud még segíteni a fiataloknak és azoknak a nagy művészeknek, akik a Vígszínházban játszanak.

Az utóbbi időben már az volt a legfontosabb a számára, hogy átadja, amit tud.

Komoly fejlesztésekben is gondolkodik, szeretne állandó zenekart, amely koncerteket is adna, ugyanúgy saját tánckart is létrehozna. Jelenleg nincsen baletterem, ezt is orvosolná.

A fiatal színészek kapcsán Rangos Katalin rákérdezett, hogy miért ez a nagy fiatalítás, és példát is hozott, a nagy Gatsby-ben például 36 fiatal színész áll egyszerre a színpadon.  Eszenyi Enikő elmondta, hogy ez Várkonyi Zoltán óta hagyomány a színházban, 1983-ban, amikor ő is kezdett, egyszerre nyolc fiatalt vettek föl. Hagyomány az is, hogy a Színművészeti Egyetemen tanító vígszínházas alkotók is hozzák a tanítványaikat.

Szó esett a szerepek egyenlőtlenségéről. Kevesen tartják számon, hogy például a Rómeó és Júliában összesen négy női szerep van, és ez az arány általában elmondható a klasszikus darabokról. Ezen a rossz arányon tovább ront, hogy a jelentősebb női szerepek fiataloknak íródtak. Egy igazgatónak abban is nagy a felelőssége, hogy  mindenki egyenlő mennyiségben játsszon. Nehéz, de szükséges külön  darabokat keresni a nőknek.

A színház kapcsán több további téma is előkerült, mesélt a Diktátor című darab körüli szervezésről, kultúrdiplomáciai sikerekről, a TAO-ról (társasági adó, amivel kulturális intézményeket támogathattak cégek). A TAO megszűntetésével a Vígszínháznak egyszerűbbé vált a finanszírozása, de a függetleneknek sokkal nehezebb, működési problémákat jelent.

Felelős színházi emberként úgy érzi, nem függetlenítheti magát attól, hogy más színházaknak rossz.

A riporteri kérdésre, hogy feladatai közül melyik a legfontosabb, azt felelte, hogy nincs fontossági sorrend, mindig arra figyel, amivel éppen foglalkozik. Rendszeresen hívják játszani máshová, de úgy érzi, nem teheti meg, neki itt, a Vígszínházban van dolga. Nem megy máshová játszani, rendezést is egyre kevesebbet vállal más színházakban.

Nem érezzük túlzásnak azt a kijelentését, hogy a színházért él. Eszenyi Enikőt hallgatva mi is úgy érezzük: színház nélkül nem érdemes élni. 

A következő Rangos beszélgetések vendégei Rosenstein Tibor, és fia, Róbert lesznek január 30-án, csütörtökön. További információk és jegyek ide kattintva!